
Nagy László
Társalapító, Játékosmegfigyelő, Újságíró
Viszonylag későn, 9-10 évesen kezdtem el megismerkedni a labdarúgással, az első nagyobb élményem pedig a 2010-es Dél-afrikai világbajnoksághoz köthető. Ez után településem csapatában igazolt futballista lettem, egészen a klub megszűnéséig. Később kispályán folytattam a játékot, közben pedig elkezdtem publikálni különböző felületeken. AZ NBI.hu volt az első oldal, amely lehetőséget adott, majd a Goal.com illetve a Csakfoci érintésével kerültem oda, hogy megalapítsuk a Scouted Hungary-t. Eleinte hobbinak indult, majd hamar jöttek a lehetőségek, így mára már számos menedzsmenttel/menedzserrel dolgozunk együtt. 2019 márciusában végeztem el a Football Education Center alapfokú játékosmegfigyelő képzését, 2019 novemberében pedig a pro tanfolyamot. 2019 márciusától adatelemzőként dolgoztam egy külföldi cégnél, jelenleg pedig videóelemzőként tevékenykedem.

Nagy László
Társalapító, Játékosmegfigyelő, Újságíró
Viszonylag későn, 9-10 évesen kezdtem el megismerkedni a labdarúgással, az első nagyobb élményem pedig a 2010-es Dél-afrikai világbajnoksághoz köthető. Ez után településem csapatában igazolt futballista lettem, egészen a klub megszűnéséig. Később kispályán folytattam a játékot, közben pedig elkezdtem publikálni különböző felületeken. AZ NBI.hu volt az első oldal, amely lehetőséget adott, majd a Goal.com illetve a Csakfoci érintésével kerültem oda, hogy megalapítsuk a Scouted Hungary-t. Eleinte hobbinak indult, majd hamar jöttek a lehetőségek, így mára már számos menedzsmenttel/menedzserrel dolgozunk együtt. 2019 márciusában végeztem el a Football Education Center alapfokú játékosmegfigyelő képzését, 2019 novemberében pedig a pro tanfolyamot.